Menü
 
Dóri
 
Edit
 
Óra
 
Hírek (rólunk)
Hírek (rólunk) : Térkép helyett használj minket!

Térkép helyett használj minket!

Edit  2005.11.12. 15:18

Az egész azért történt, mert éhesek voltunk...

A tegnap délután nem volt semmi. Nem gondoltam volna azt hogy 2 órámba tellik majd a hazafele út (ami amúgy kb. 20 perc). Szóval ugyebár ez már mindenkinek leesett, hogy Dórival mi mondhatni úgyis olyan legjobb barátnők vagyunk. Ígyhát megbeszéltük hogy egy busszal jövünk haza, addig is legalább együtt leszünk. De a buszmegállóban én hülye benyögtem, hogy éhes vagyok és Dóri kapva a nagyszerű lehetőségen rávett, hogy menjek el vele a "közeli" Mekibe. Hát úgy ahogy lenni kellett, el is mentünk, majd 3/4-ed óra után (akkor már annyira tele voltam hogy majdnem hánytam, Reni bizonyítani is tudja, hogy este majdnem sikerült:)) és pár fotózás után el akartuk érni a buszt. Csakhogy még kb 4 percünk volt és képtelenség lett volna odaérni, főleg hogy rajtam magassarkú volt, amiben nem túl könnyű futni. Ekkor jött az isteni szikra (természetesen az én fejemből), hogy szálljunk fel a 31-esre, hisz az úgyis ott tesz le, ahol nekünk pont jó! Akkor kezdett fura lenni a dolog, mikor a busz pont az ellenkező irányba fordult! Ekkor vettük észre hogy a 32-esre száltunk. A következő megállóban egyből le is szálltunk, de ekkor Dórika felvetette, hogy menjünk még egy megállót és a másiknál száljunk fel, csakhogy amint felszáltunk az 1Y-s elhúzott mellettünk. A röhögéstől akkor már alig bírtunk állni, szóval inkább leszáltunk. De Dórika miatt újból visszamásztunk, mert ekkor az volt a nagy ötlet, hogy menyjünk ezzel a busszal a Nagy-állomásra, mert onnan mehetünk haza a 30-assal vagy a 9-essel. Nagyban álltunk a lámpánál, mire Dóri: "Bírnám, ha a busz pont a másik irányba fordulna, nem arra amerre mi megyünk"...Több se kellett a busznak, természetesen nem arra fordult, amerre mi akartunk menni. Na hát ekkor már tényleg dőltünk és az egész busz minket nézett! Végül csak leszáltunk és elkezdünk visszafele jönni, de Dórinak újabb ötlete támatt(mondjuk ez volt idáig a legjobb) mégpedig, hogy várjunk ott egy buszt és valahogy keveredjünk vissza a Kossuth utcára. Végül sikerült is, de akkorra már  a Dóri Anyukájának vásárolt fánk, már teljesen kihült, meg egy kicsit az alakja is változott. Végül valahogy, nagy meglepetésre elértünk a buszunkat és 2 óra után haza is értünk. Hát szerintem annyit, mint tegnap egy hét alatt nem utaztunk, de annyit röhögtünk közben, hogy nem is volt olyan szörnyű:D

 
Ide írjatok!!
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Számláló
Indulás: 2005-07-07
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen